Az elkészült kapu

A temetőkapu

Vannak kapuk, különfélék:
gyengék, silányak, erősek, díszesek
mindegyiknek többnyire egy a dolga:
van ki előtt nyitják, s van ki előtt zárják a teret

más a kint és más a bent,
van aki belül úr és van aki kintrekedt
van kapu, mely titkot, vagy kincset véd
míg másik régen másé volt jószágot rejteget

van, mely védi lakóját, ki riadt vadként menedéket keres
s dúló támadásoktól reszketve búvik mögötte meg
s van ki hivalkodik: ezen be nem jössz hozzám komám,
csak, ha én akarom, s e kiváltságot neked kegyesen megadom!

van, mikor örömmel lépsz át
egy jól ismert kapun
hisz bizton vár reád ott valaki
kinél szívedet zálogban olykor otthagyod

s van, mikor a kaput bevágod magad mögött
visszatérni nem kívánsz soha
kilincse érintését is elfelejti kezed kulcsát eldobod valahol, amerre mész tova

vannak kapuk, melyeken túl várnak rád régóta,
s látogatásod ünnep lenne az ottlakóra
s te mégsem érkezel - csak múlnak az évek
s te már a kapuhoz vezető útra sem emlékezel

s van mikor rátalálsz egy régismert kapura
oszlopa megdőlt, a zsanér nyikorog
szemed a kapun túli homályban fürkészi: van-e még lakója?
s kezed remeg, ha kilincsét megfogod

s van kapu, melyen csak egyszer haladsz át
vissza nem térsz soha
s nem is magadtól mész,
téged meg sem kérdezve, mások visznek oda

Ez a kapu a lelkek találkahelyének kapuja
mögötte a korábbi városlakók lelkeinek gyűjtőtábora
válogatás nélkül befogad mindenkit
akit csak kivisznek oda

s az élő lelkek is találkára járnak oda
keresik a régvesztett szülőt, kedvest, vagy gyermeket
s egyazon az óhajtásuk, hogy az élő
s holt lelkek újra ölelkezhessenek

Noha, akiket itt látogatsz nem szólnak vissza
bármit mondasz is nekik
hallgatnak, mint köröttük a megannyi sír
kezüket megfogni sem tudod már soha

s mégis mész, belülről űzötten, nyitod, s zárod e kaput
mész fáradtan, bénán, bottal, vagy támasztó karon
hisz oly sok erőt és örömet kaptál tőluk egykoron
s most várnak rád végtelen türelemmel, hallgatagon

Oly jó, ha tehetsz értük bármit
mely emléküket még összetartja benned legbelül
s így valami átragad terád belőlük
ami egykori énükből agyadba, s lelkedbe kerül

emlékhelyük lehet márvány, gránit
vagy puszta kő, melyet benőtt a moha
lelkedben az emlékek lángok-martalékává váló
tüzét oltja, ha kezed bármi szívednek vigaszt adót elhelyez oda

örökölni nemcsak vagyont, s hatalmas birtokot
lehet , lehet finom érzületet is, jószándékot és békét
kívánó szellemet, tenni akarást, hogy boldogsága,
s öröme másnak is legyen, s ha a holt ezért tenni már
nem is tud, legalább az élő tegyen

Ez a kapu, mely előtt álunk, az elmúló város kapuja, hisz egykori lakói költöztek ide át
kik sokat fáradoztak értünk, építve nekünk gyárakat, utakat, s iskolát
kaptunk tőluk sok jó szót, finomságokat, az iskolákban tudást, s a korházi szobákban sápadtan feküdve, sok bíztató szót, s gyógyító ápolást

A nagy Mester, ki alakját e kapunak megálmodta, tudta jól, ide csak olyat állíthat, kinek hatalma van az emlékeket magával ragadni akaró futó idő felett, mely kincs nekünk akkor is, ha csak néhány perc lehet
ezért a Nappal és az Éj Királyai örködnek drága halottaink szelleme felett.

RAZ, 2007. május

 Vissza